Soha még ilyen lelkes közönsége nem lesz a Dakar ralinak, mint volt az elmúlt két versenyen, Argentínában és Chilében.

„Furcsa” népek élnek arrafelé, annyi szent. Megkapó, hogy mennyire szeretik az autó-és motorsportot. Rajongásuk, szeretetük, segítőkészségük örök emlék marad minden versenyző számára.

Afrikában bezzeg szó sincs ilyesmiről. Néhány ottani országban persze szeretik a ralit, másutt viszont veszélyeztetik. Jövőre mégis visszatér a verseny Afrikába (hiába, a gyökerek), így jöhet a könnyes búcsú Dél-Amerikától.

Igazán még nem tudom a helyére tenni az argentin és chilei kalandot. Rossz volt, hogy mindkét verseny halálos áldozatokat követelt, hogy a szervezés nem volt tökéletes, és hogy történtek súlyos balesetek. De jó volt, hogy mindkét ország megmutathatta magát a világnak, hogy kiderült, ott is vannak tehetséges versenyzők.

Meg az is jó volt, hogy láthattuk, mekkora harcot hozott az autósok küzdelme.

Carlos Sainz végül a csúcsra ért, s nem is akárhogyan. A spanyol sztárnak a természetes akadályok, a nehéz terep és a húség mellett meg kellett küzdenie Robby Gordonnal és Nasszer al-Attijahhal is. A második héten Gordon az egyik szakaszon utolérte Sainzot, s mert a spanyol nem tágított, nascaros módra meglökdöste egy kicsit hátulról. Carlos Sainz persze nem az a fajta ember, aki az ilyet zokszó nélkül tűri, a befutás után veszekedett is egy nagyot az amerikaival. Aztán meg a saját csapattársával, Nasszer al – Attijahhal, aki egy alkalommal úgy előzte meg, hogy közben meglökte Sainzot, majd kacsázott előtte egy kicsit, hogy a spanyol ne tudjon visszavágni.

Több sem kellett a matadornak, a célba érkezés után úgy leszúrta a katarit, mint a pengős malacot. Attijahot sem kellett félteni, ő azzal vágott vissza, hogy Sainz tanulja meg a sentinel (érkező járművet jelző rendszer) használatát, mert úgy látszik, ha utolérik, alkalmi süketté és vakká válik.

Szóval állt a bál, a VW főnöke, Kris Nissen meg közben dörzsölte a tenyerét. A balhé még jobban rájuk irányította a figyelmet, de ő bízott benne, emberei vannak annyira profik, hogy épségben behozzák a Touaregeket a célba. Így is történt, a VW Sainz, Attijah és Miller révén megszerezte az első három helyet. A BMW-seknek (Peterhansel és Chicherit) meg kellett elégedniük a negyedik és az ötödik helyezéssel, de a szakaszgyőzelmeik azt mutatják, nagyon jó úton járnak.

A motorosoknál Cyril Despres megszerezte harmadik győzelmét, és ezzel a legendás Dakar versenyzők közé került. Legnagyobb ellenfele, Marc Coma a tiltott segítség igénybevétele miatt kapott 6 órás időbüntetése miatt korán elszállt, de az utána mutatott teljesítményével sikerült visszanyernie a renoméját. Despres sikerével a KTM kilencedszer nyerte meg a Dakar ralit. Ezzel utolérte a Yamahát, de megelőzni aligha fogja, legalábbis nem mostanában. A szabályváltozások miatt a következő években a kisebb motorok (450 kcm) uralkodhatnak majd. Már most is nagyszerűen ment a Sherco, az Aprilia, és a BMW, vélhetően ez így lesz a folytatásban is.

Második helyével élete legjobbját nyújtotta a norvég Pal Anders Ullevalseter (KTM), a harmadikkal pedig a chilei Farcisco Lopez Contardo (Aprilia) is.

A quadosoknál az olasz és baszk felmenőkkel rendelkező argentin Patronelli testvérek (Marcos és Alejandro) uralták a versenyt.

A kamionosoknál hatalmas volt a Kamaz fölénye, csak ők nyertek szakaszokat. A győztes Vlagyimir Csagin összesen már 56 szakaszgyőzelemnél jár, amely abszolút rekord, még Peterhansel is „csak” 55-nél tart.

Egy biztos, emlékezetes verseny volt a mostani. A nehézségére jellemző, hogy a mezőny közel fele kiesett, az autósoknál pedig mindössze 2 perc 12 mp volt különbség Saniz, és Nasszer al-Attijah között.

Folytatás jövőre Afrikában.